Lions Nap Kecskeméten

A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége 2019. április 27-én, szombaton szervezte meg az országos Lions Napi, egészségügyi szűrésekkel tarkított programsorozatát, melyhez Kecskemét is csatlakozott, a három helyi Lions Club (Első Kecskeméti Lions Club, Kecskeméti Szent István Lions Club, Kecskeméti Szent László Lions Club) összefogásával.

A klubok szombaton 9 órától várták jótékonysági programjaikra, ingyenes szűrővizsgálataikra az érdeklődőket, helyszín a Szil-Coop Bevásárlóközpont és annak parkolója volt. 9-től 12 óráig zajlottak az ingyenes egészségügyi szűrések: az Első Kecskeméti Lions Club vérnyomás, vércukor és testzsír mérést rendezett, a Kecskeméti Szent László Lions Club pedig ingyenes szemszűréssel várta az érdeklődőket. Ebben az idősávban a Kecskeméti Szent István Lions Club tartós élelmiszergyűjtést tartott a mélyszegénységben, tanyán élők számára. Színesítette a rendezvényt 10:15-től 10:45-ig a Kodály Zoltán Énekzenei Iskola kórusának flashmobja, valamint 12 és 13 óra között a Kecskeméti Szent László Lions Club szervezésében lezajlott újraélesztési bemutató is.   

A Kecskeméti Szent László Lions Club a szemszűrésen kívül a leok segítségével népszerűsítette mozgalmuk tevékenységét, logózott léggömbökkel köszönték meg a szűréseken való részvételt és a tartós élelmiszer adományokat. Az utóbbiakat a tanyagondnok hálózat kapta meg.

A Lions Nap központi programjára Budapesten került sor a Semmelweis Egyetem Elmélet Orvostudományi Központban, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének és a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének összefogásával. A partnerek (BOE, a Magyar Vöröskereszt, a SE Szemészeti Klinika, az OVSZ, a Vakok és Gyengénlátók Oszágos Szövetsége, az Országos Mentőszolgálat. a Cukorbetegek Egyesületei Országos Szövetsége, 77 Elektronika Kft.) közreműködésének köszönhetően a központi rendezvényen közel 150 Lions tag volt jelen, az érdeklődők száma elérte a 120 főt, váradásra 40 fő jelentkezett, közülük 29 fő adott vért, ezen kívül mintegy 50 szemészeti vizsgálatra és 70 vércukormérésre került sor. Nagy siker volt az orvostanhallgatók Teddy Maci programja, amelynek keretében a legkisebbek orvosi rendelést játszhattak el, plüss állatokat kezeltek és meggyőződhettek arról, hogy ami az orvosnál történik, az korántsem félelmetes. A szűrőprogramokat neves művészek fellépései is színesítették, koncertet adott Csongrádi Kata, Benkő László, Jánoki Márió és Benedek Krisztina is. A programokat Major Zoltán konferálta.

Az országos Lions Napon közel 1 000 Lions tag 50 klubban tevékenykedett és az egészségnapokon 35 klub 28 helyszínen vállalt a hátrányos helyzetű közösségekben végzett szűrővizsgálatokig, a véradástól az elsősegélynyújtás bemutatásáig önállóan vagy a fent említett partnerszervezetekkel közös akciókat. Budapest és Kecskemét mellett Lions Napot rendeztek országszerte számos városban, többek között Sopronban, Nyírbátorban, Kaposváron, Miskolcon, Körmenden, Mosonmagyaróváron, Fonyódon, Nyíregyházán, Pécsen és Szegeden is. Minden klub kiemelt fontosságúként kezelte a hétvégi Lions Napot, önálló rendezvényekkel készültek a napra, jellemzően véradás, szemszűrés, cukorszint mérés, egészségmegőrző előadások várták az érdeklődőket.

A Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége 1917-ben alakult, mára a jószolgálat nemes eszméjének teljesítése azt eredményezte, hogy a Lions mozgalom 206 országban van jelen, 46 000 klubban mintegy 1,35 millió tagja van, és a világ legnagyobb klub alapon szerveződő jószolgálati szervezetévé vált. A Lions egy olyan önkéntes alapon szerveződő közösség, ahol elsősorban a látás megőrzése, a látássérültek segítése, a környezetvédelem, az éhség elleni küzdelem, a cukorbetegség megelőzése és a gyermekrákban szenvedők érdekében jószolgálati tevékenységek kifejtése a cél


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Első Kecskeméti Lions Club

Adószámunk:
19043368-1-03
Számlaszám:
11732002-23560938

cím: 6000 Kecskemét,
6000 Kecskemét Öntöző u. 1.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba