Pianínó a legjobb helyre
Mint minden lions tag tudja: nemzetközi mozgalmunk elsődleges célja, hogy jótékonysági tevékenységével igyekezzen a vakok és gyengénlátók életét könnyebbé tenni. Segíteni abban, hogy a fogyatékkal élő embertársaink minőségi életet élhessenek és a bennük rejlő adottságokat kibontakozhassák.
Ezen célt vezette Klubunkat is, amikor a napokban át adta egy látássérült tanulónak azt a pianínót amit a decemberi Filléres Börze bevételeiből vásárolt meg. Nehéz elképzelni azt az örömöt és a lehetőséget, amit ez az ajándék jelent a tehetséges fiatal és családja számára. Eddig ugyanis a gyakorlást – lévén, hogy otthon nem rendelkeztek hangszerrel - csak a család rendszeres kíséretével tudták megoldani. A saját pianínó segítségével azonban már elhárult az akadály az otthoni gyakorlás és felkészülése elől.
Biztosak lehetünk abban, hogy a kecskeméti Kodály Iskola Zeneművészeti Szakgimnáziumának kiváló adottsággal rendelkező diákja zongora- és orgonajátékával már rövidesen elkápráztatja a közönséget, és ígérete szerint rész vesz a klub által szervezett rendezvényeken és versenyeken is.

Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Európa Fórum Dublinban2025. november 10. 13:00 Bemutatták az Európa Fórumon a 2025-ös monori Lions Youth Exchange Camp-ről készült rövidfilmet
2025. november 10. 13:00 Nagy sikerrel zajlott Balatonkenesén a LIONS képzés
2025. október 27. 12:00
Club híreink
Jótékonysági Farsangi Bál 2025.02.08. Kecskemét2025. január 16. 20:00 Filléres Börze 2024
2024. november 05. 15:00 Jótékonysági Lions Estély 2024.02.09.
2024. január 21. 11:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Kecskeméti Lions ClubAdószámunk:
19043368-1-03
Számlaszám:
11732002-23560938
cím: 6000 Kecskemét,
6000 Kecskemét Nagy László utca 2. F. fszt./8.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.