Egy mindenkiért, mindenki egyért

Klubunk jótékonysági munkájában - a Filléres Börzén történt segítséggel - a Bolyai János Gimnáziumból több alkalommal diákok segítetettek. A fiatalok ezzel kapcsolatos élményeikről egy érdekes és hasznos írás jelent meg.

A Bolyai János Gimnázium ( Kecskemét ) 30 éves évfordulójára készített Évkönyvében találtuk ezt a tanulságokkal szolgáló írást  Baltás Olga tanuló tollából. Köszönjük a beszámolót és a segítő kezeket a diákoknak.

„Egy mindenkiért, mindenki egyért!”

Kilencedik osztályban az elsőszámú napirendi pontok között szerepel, hogy szót ejtsenek az osztályfőnökök a kötelező közösségi szolgálati munkáról, amely teljesítése után belépőt kapunk egy zártkörű rendezvényre, az érettségire.

Kaptunk egy lehetőséget az Első Kecskeméti Lions Klubtól, amit egy közös megbeszélés és a szülők beleegyezése után meg is ragadtunk, így már az első évben nekivághattunk az 50 óra teljesítésének. Már a vásárigazgató által tartott tájékoztató óra is nagyon érdekes volt. Az egészet a katonasághoz tudnám a legjobbat hasonlítani: térképet készítettünk a hadszíntérről, alakulatokba rendeződtünk és megtárgyaltuk, hogy ki melyik szektorban fog állomásozni. De csak ez a része, hisz a vásár alatt nem voltunk semmilyen bevetésen, mentőexpedíción, viszont az egyenruha használata, ha nem is kötelező, de ajánlott volt.

Mit is kellett csinálni?

• berendezni a helyszínt
• árukat pakolni/rakodni/ki-és becsomagolni
• számlát írni
• takarítani
• visszarendezni a helyszínt

 

 Sokan nem érzékelik, de a közösségi szolgálatnak a valódi lényege nem az lenne, hogy „letudjuk”. Látni kellene az igazi célt, rájönni, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki fejlessze a képességeit, bővítse az ismereteit, keresse az önkifejezés, az alkotás útjait saját maga számára. Ezenkívül közösséget kovácsol és megtanítja, mi is az az önzetlen segítés, és nem utolsó sorban megmutatja azon emberek személyiségét is, akikkel nap mint nap egy légtérben vagyunk. Itt derül csak igazán fény arra, hogy kire, mennyire lehet számítani.

 Beszélni könnyű a dolgokról, de át is kell őket élni. És aki azt hiszi, hogy bármilyen belső változás nélkül „megúszhatjuk” ezeket a napokat, az téved. A látottak, a hallottak és a történtek, ha nem is ugyanolyan mértékben, de mindenkire hatással voltak.

Ezért is tettem fel a következő kérdéseket a saját közösségünk néhány tagjának:

(A megszólalók között volt férfi, nő, felnőtt és fiatal is egyaránt.)

 1.)Miért választottad azt a munkát, amit végeztél?

S. P. Hajnalka (osztályfőnök): „2014 őszén megkeresett Borsos Botond Édesapja. Ő az Első Kecskeméti Lions Klub tagja. Felkérte az osztályt és engem, hogy az évente megrendezésre kerülő Filléres Börzén segítsük a klub munkáját. Mindezért cserébe a közösségi szolgálatot is teljesítik a diákok.  Megkérdeztem az osztályt, a szavazáson egyértelmű többség döntött a vállalás mellett. A szülők is támogatták az ötletet. Én pedig kötelességemnek éreztem, hogy az osztállyal legyek, ha ők ott vannak, nekem is illik. Hiszek a példamutatás erejében.”

K. Viktória: „Azért választottam, mert szerettem volna segíteni az olyan embereknek, akik valamilyen okból adódóan, csak itt tudnak hozzájutni a számukra megfelelő árban lévő ruhákhoz, illetve háztartási eszközökhöz.”

M. Bálint: „Azért választottam a Lions féle jótékonysági vásárt a közösségi órák teljesítéséhez, mivel kaptunk egy lehetőséget tőlük, hogy náluk teljesíthetjük az egészet, viszonylag egyszerűen. Ezen felül a vásár is érdekesnek ígérkezett, addig még sosem volt részem hasonlóban.”

P. Marcello: Tavaly nem ezt csináltam, valami újat szerettem volna kipróbálni.

2.)Milyen pozitív, illetve negatív élményekkel gazdagodtál?

S. P. Hajnalka (osztályfőnök): „Mindkét eddig letöltött vásár és az előkészületek tanulságosak voltak. Megismertem a diákok olyan oldalát is, ami talán az iskolában kevésbé tűnik fel. Kiderült, ki az, akit noszogatni kell, ki az, aki első szóra (vagy még szólni sem kell) jön, és segít. A diákok megtapasztalták, milyen a való élet, milyen, amikor dolgozni kell, és nem csak kedves kéréseket kapnak a szüleiktől, tanáraiktól, hanem akár vadidegen felnőtt is utasítja, kritizálja a munkájukat.  Nem volt könnyű elviselni az esetleges igazságtalanságot, viszont megtudhatták nem éles helyzetben, milyen az élet. Fájó pont, hogy többen egyértelműen kerülték a feladatokat, reggel elkéstek, még elnézést sem kértek emiatt. 

Jó volt viszont látni, főleg a második évben, az összefogást, hogy már tudták, mi a dolguk. Egymást is bíztatva, önjáróan tette a többség a dolgát.  Büszke voltam rájuk mindkét évben.”

K. Viktória: „Pozitív élmény volt számomra, amikor azt láttam, hogy rengeteg ember tömött szatyrokkal sétál ki a vásár kapuján mosollyal az arcukon. Negatív élményként szolgált az, hogy ennyi ember szorul a filléres vásár segítségére. Volt olyan, aki nem csak azért jött el, hogy kifogja a még jó állapotban lévő, használható tárgyakat, hanem itt vásárolta meg a ruháit az elkövetkezendő évekre.”

M. Bálint: „Pozitív élmény volt, hogy minden nap, mikor végeztünk a sok pakolással, cipeléssel, kirakodással és este ledőltem az ágyamba, az volt az érzésem, hogy tényleg csináltunk valamit, nem csak letudtunk megint néhány órát. Értelmes és hasznos munkát végeztünk, ami legtöbbször pörgős, érdekes és nagyon jó hangulatú volt. Mindezeket leszámítva tényleg jó volt munka közben segíteni az embereknek, útbaigazítani, elkísérni őket és látni, hogy ennek mennyire örülnek. Negatív élményem nem igazán volt, néha kicsit a szervezést nem értettem, de mást nem tudnék mondani.”

P. Marcello: Pozitív, hogy megismerhettem az emberek sokszínűségét, és a tény, hogy nem is gondolnánk, hogy sok dolog, ami nekünk értéktelen, másnak nagy kincs. Negatív nem volt.

3.)Hogyan hatottak a személyiségedre az önkéntességgel töltött órák?

S. P. Hajnalka (osztályfőnök): „Az én személyiségemre már nem sok hatással voltak J. Leginkább felismeréseket tettem, hogy ha az ember kiteszi a lelkét, sem biztos, hogy elfogadják és becsülik a kamaszok. Azt gondolom, ha már „hivatalból” nem leszek a vásáron, magánemberként is felajánlom a segítségem.”

 

K. Viktória: „Nem is gondoltam volna, hogy a személyiségemre ilyen nagy hatással lesz ez a vásár, hiszen örömömet leltem abban, hogy másoknak segíthettem és mosolyt csalhattam az arcukra. Ráébresztett arra, hogy a későbbiekben is keressek olyan munkát, amivel másokon is segíteni tudok.”

M. Bálint: „Mindenképpen pozitívan hatott rám az eddig ott eltöltött idő. Maga a munka is sok mindenre tanít: kitartásra, fegyelemre és hogy szeretni is lehet azt, amit csinálunk, nem kell feltétlenül viszolyogni tőle. Valamint megtanít becsülnünk azt, ami van. Napokon keresztül látni azt a sok embert, akiknek a többsége nem engedheti meg magának, hogy megvegye, amit szeretne, azt kell vegyék, amit meg tudnak venni... Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy milyen szerencsés helyzetben is van, tulajdonképpen nem is számítanak a problémáink az övékhez képest.”

P. Marcello: „Nem hatottak rám.”

4.)Ajánlanád-e ezt a munkát az 50 óra kitöltésére másoknak is? Ha igen, miért?

S. P. Hajnalka (osztályfőnök): „Mindenképpen. Fontos osztályközösség építő. Ezen kívül kell, hogy lássák a diákok a társadalom minden rétegét. Szerencsére nagy részüket igen erős szociális és anyagi háló védi most még, de ez sajnos egyre kevesebb fiatalnak adatik meg. A kétkezi munka értéke kezd feledésbe merülni (remélem, még nem felejtődött el teljesen), azt is meg kell tapasztalni. Tudniuk kell, mennyi munka van amögött, amit a szüleitől kapnak.”

K. Viktória:„Akik szeretnek segíteni másoknak és szívesen töltenének el egy hosszú hétvégét önkéntességgel, azoknak mindenképpen ajánlom. Élmény és tapasztalat szerzés szempontjából is jó lehetőség.”

M. Bálint: „Mindenképpen ajánlanám másnak is, ha van lehetősége, próbálja ki. Sok olyan, leginkább pozitív élménnyel gazdagodhat, amelyre máshol aligha van esélye. Na meg persze teljesíti ezzel a kötelező 50 órát!”

P. Marcello:„Nagyon jó csapatépítő és rengeteg új embert lehet megismerni, így okvetlenül ajánlom.”

 

A fenti beszámoló az Bolyai János Gimnázium engedélyével jelent meg.